2. fejezet

- Én nem akarok embert ölni. Keresek munkát és veszek itt egy házat. Amúgy hol vagyunk most?

- Forks melletti hegyeknél.
- Hát én akkor elinduluk. Vadászok egyet nézek magamnak egy házat. Remélem találkozunk még!-mondtam neki.
Ebben a pár percben míg beszélgettünk nagyon megszerettem.
- Én is remélem. Majd írok.
- Reméltem is! Vigyázz magadra!
- Te is! Szia!
- Szia Natalie!
Én befutottam az erdőbe, hogy megnézzem mire lehet vadászni. Tényleg gyors vagyok. Milyen jó érzés száguldozni. Hallottam, hogy van a közelben egy folyó és kisebb szívdobogásokat is hallottam. Bele szippantottam a levegőbe és elkezdtem futni az illat irányába. Elrelytőztem a bokrok mögött és onnan figyeltem a zsákmányomat. Nem figyelt fel rám, így lecsaptam rá. Belemélyeszettem a fogam a nyaki ütőerébe és szívni kezdtem éreztem, ahogy a vér szétáramlik a számba. Pár másodperc múlva az állat elernyedt testét fogtam. Ledobtam a földre és visszamentem az erdőbe. Elkezdtem futni, hogy felfedezzem az egészet. Egy rétre értem, nagyon szép volt. Teli volt virágokkal. Kisétáltam a fényre de amit ott láttam..az megdöbbentett. A bőröm csillogott a napfényben. Nem akartam felhívi magamra a figyelmet így inkább elrejtőztem a sűrű bokroknál. Hallottam, hogy jön valaki erre. Vettem egy nagy levegőt és éreztem a napfény illatot. Felemelkedtem guggoló helyzetemből és egy kis koboldszerű lánnyal találtam szembe magam. Fekete haja az ég felé ágaskodott. Fehér bőre és aranybarna szeme volt. Nem akartam bántani. Így hátrébb léptem.
- Nyugodj meg! Nem bántalak.- mondta azzal a csilingelő hangjával.
- Rendben. Én sem akarlak bántani. Hogy hívnak?
- Alice Cullen vagyok. És téged?
- Lejla Halenek. Ezek szerint te is egy vagy a Cullenék közül? Hallottam rólatok egy dögtől.
- Igen én is közülük való vagyok. És megtudhatnám, hogy ki az a dög?- emelte fel a szemöldökét.
- Victoriától és Lourenttől.
- Ááá…szóval tőlük… honnan ismered őket?
- Victoria változtatott át. azt mondta, hogy bosszút akar állni a Cullenéken. De nálam betelt a pohár és végeztem velük.
- Mit is mondtál, hogy hívnak?- kérdezett vissza.
- Lejla Halenek.
Aranybarna szemei kitágultak. Megfogta a kezem és elkezdett húzni.
- Már megbocsáss de hova viszel?
- Beszélnünk kell. És ehhez az egész családnak köze van.
- Rendben. Várj. Elengedhetsz nem futok el. Menj elöl én meg utánad megyek. jó?
- Jó. Kövess.
Alice elindult én pedig utána futottam. Úgy 3-4 percig futottunk, mikor megérkeztünk egy házhoz. Két emeletes volt és ablakok néhol üvegekből voltak.
- Bennt várnak minket. Szóltam nekik, hogy hozok valakit.
- Hogyan szoltál?
- Majd megtudod.-kacsintott rám.
Benyitottunk a házba. Alice belibbent én pedig követtem(már mint nem belibbentem). A nappaliban volt egy zongora és ha beljebb mentünk akkor ott voltak a kanapék és a tv.
- Gyere a konyhában vannak.
- Megyek.
A konyha a nappali mellett volt. Mikor beléptünk mindenki felkapta a fejét. Minden szem rám szegeződött. Végig néztem az itt lévőkön. Alice leült egy szőke hajú fiú mellé és megcsókolta. Biztos ő a barátja. A fiúnak szőke haja volt és aranybarna szeme. De ami a legfurcsább volt, hogy apu mosolyát láttam benne. A jobb oldalán Alice ült míg a másikon egy szőke hajú lány. Ugyanúgy nézett ki mint a fiú és benne is volt valami ismerős… az arc formálya teljesen anyué volt. Én mind a kettőét örököltem. A szőke lány mellett ült egy nagy darab fekete hajú fiú. Teli pofával vigyorgott rám.
A szemem tovább siklott az Alice mellett ülő hölgyre. Neki karamel színű haja volt. Mellette egy férfi ült gondoltam ő a családfő mert az asztal végében ült. Szőkés hajú, 30-as éveiben járhat. Vele szemben pedig egy bronzvörös hajú fiú ült. Elvesztem aranybarna szemeiben. Csodálatos volt. Lej nem gondolhatsz róla ilyneket lehet, hogy van barátője. Elkell őt felejtened!